Számtalanszor hallottuk, hogy magasabb teljesítményre, jobb munkára lennénk képesek, ha több erőforrást biztosítanának számunkra.
A valódi kreativitás abban áll, ha meglévő erőforrások igénybevételével alkotunk valami újat, jobbat az eddigieknél. A kreativitás akkor válik innovációvá, ha meg is valósul, ha az ötletet, elképzelést végül a napi gyakorlatban is alkalmazzák, amikor a kreativitás innovatív produktummá válik.
Az itt bemutatott programok, átültetve a gyakorlatba, az alkotóerőt, az új ötleteket, elképzeléseket, koncepciókat gerjesztik, amelyek alapjai lesznek a konkrét fejlesztésnek és a folyamatok uralásának.
|
"Éljél úgy, mintha holnap meghalnál, de tanulj úgy, mintha örökké élhetnél."
(Mahatma Gandhi)
A résztvevők folyamatos versenyhelyzetben, egymással versenyezve, valamint az aktuális megrendelői igényekhez alkalmazkodva működtetik a saját repülőgépgyártó szervezetüket. A meghatározott produktum tervezése, a státuszriportok, a “termék” létrehozása és perezentálása mellett költségtudatos munkavégzés és az ügyfelek iránti transzparencia az iránymutató elvárás.
Az egyes munkakörökre levetített rezsióradíjak, a megbeszélések időtartama, a felhasznált eszközök valamint az ügyféltalálkozók költsége stb. egyaránt rögzítésre kerülnek. Ennek eredményeként a végső termékbemutatón nem csak a minőség és az ügyfélkapcsolat során kilalakított emóciók, hanem a konkrét befektetés – megtérülés arány is meghatározza a szervezetről kialakított képet, a tenderen indulók elbírálási sorrendjét.
Bővebben...
A képzést követően a résztvevők a döntéseiket olyan szemlélettel mérlegelik, mint egy sikeres stratéga, aki tudja, hogy a felelősség mindig őt terheli. A hiteles vezető minden helyzetben vállalja a következményeket a célok megvalósulásáért és a beosztottaik működéséért!
"Vezetni annyi, mint felelősséget vállalni másokért."
Eisenhower
Bővebben...
A résztvevők érdeklődését felkeltő, kérdésekre sarkalló prezentáció létrehozása, ami a modern üzleti élet mindennapi és elengedhetetlen kelléke.
"A szín szerepe nem az, hogy díszítsen,
hanem hogy új tereket hozzon létre, megküzdjön az ürességgel."
Lucien Hervé
Bővebben...
A résztvevő képessé válik a csapat kohéziót fenntartani, a résztvevők készségeit gyakorlatok segítségével fejleszteni. A rábízott csoportban kialakult konfliktus helyzeteket feloldani.
„Csak az számít valójában tanulásnak, amit a magam módján tanulok, miközben azt teszem, amit tenni akarok."
Richard Bach
Bővebben...
A képzést követően a résztvevők a rendszerszemléletű gondolkodást és a megállapodások szerinti felelősségvállalást építik be a napi operativitásba. Az alapelvek gyakorlatba történő beültetése után a felelősségvállalás lesz a vállalati kultúra meghatározója.
„A legerősebbnek is meg kell állnia egy percre olykor, egy sziklára ülni,
s gondolkodni: hogy, mikor és merre?”
Ady Endre
Bővebben...
Azon tehetséges munkatársak megnevezése, akik a vezető utánpótlásban vagy a tulajdonos utódlásban, mint lehetséges potentátok szóba kerülhetnek. A megüresedő vezetői pozíciókat kipróbált, tapasztalt belső munkaerővel lehet betölteni, megspórolva ezzel a toborzás és a kiválasztás tetemes költségeit.
„A győztesek soha ne adják fel, akik feladják sohasem győznek”
Bővebben...
A résztvevők úgy tanulnak, hogy a tapasztalati úton megszerzett tudást azonnal alkalmazzák és a folyamatos külső nyomás mellett is képesek együttműködni és koncentráltan dolgozni.
„Nem a magyarázatok visznek előre, hanem az akarat, hogy továbbmenjünk”
Paulo Coelho
Bővebben...
Ismerni a kultúrát, ami formál és a kultúrát, amit formálok.
„az interkulturalitás két ember találkozásával kezdődik”
Bővebben...
A program váratlan és merőben új helyzetbe helyezi a résztvevőket. Bevezeti őket a filmkészítés mágikus világába, amiről kiderül, hogy nem is különbözik annyira hétköznapjainktól. Sikert kell elérniük, filmet kell készíteniük oly módon, hogy a folyamatokat, szerepeket, felelősségeket, a rendszert, a szervezetet a munka során ugyancsak fel kell építeniük. Valójában, akvárium helyzetben szimuláljuk a hétköznapi életet, miközben a részvevők az alkotó énjüket is használják, és közben nagyon jól szórakoznak.
Valódi filmet készítünk egy nap alatt, kiaknázva a résztvevők valamennyi alkotó energiáját, miközben a csapatmunka teljes eszköztára bevetésre és kipróbálásra kerül, még ha játékos, szórakoztató formában is.
Bővebben...
Az önrendelkezés, a függetlenség, a testi, lelki, érzelmi és szellemi egészség megteremtése, visszanyerése. A burn-out kialakulásának megelőzése.
„Ha már úgy érzed, hogy elég mélyre ástál egy gödörben, ideje eldobnod a lapátot.”
graffiti
Bővebben...
|
|